A Szent István-bazilika altemplomában eltemetett magyar hírességek

A Szent István-bazilika altemploma 1996 óta kegyeleti hely, azóta van itt lehetőség urnák és koporsók elhelyezésére. Az altemplomban nyugszik mások mellett számos közismert sportoló és előadóművész.

Itt helyezték örök nyugalomra a világ legismertebb magyar focistáját, Puskás Ferencet. Puskás a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, aki a Real Madrid színeiben háromszoros BEK győztes is lett. Puskás a valaha volt egyik legjobb futballcsatár, korának kiemelkedően eredményes játékosa, aki nemzetközi összevetésben is az egyik legjelentősebb focistaként vonult be az egyetemes sporttörténetbe. Neve a mai napig világ minden táján ismerősen cseng. Ő volt a csatára az 1954-ben világbajnoki ezüstéremig jutó magyar futballválogatottnak, amelyet Magyarországon azóta is csak Aranycsapatként emlegetnek. Játékoskarrierjét követően edzőként is jelentős eredményeket ért el, e mellett a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt. Puskás 2006-ban, 79 éves korában hunyt el, végső útján tömegek kísérték el a Bazilikába. Nevét viseli Magyarország legnagyobb befogadóképességű sportlétesítménye, a Puskás Aréna.

Az Aranycsapat tagjai közül az altemplomban lelt végső nyughelyre Kocsis Sándor (1929–1979), Grosics Gyula (1926–2014) és Buzánszky Jenő (1925-1915).

Szintén az altemplomban nyugszik Snell György püspök, aki 2021-ben, 71 éves korában hunyt el koronavírus következtében. Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre volt. Tanulmányait a Központi Papnevelő Intézetben és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte. 1972. április 3-án Egerben szentelték pappá. 1999-ben címzetes apáti kinevezést kapott, 2009-től mesterkanonok. 2014. október 20-án Ferenc pápa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. 2014. december 6-án a Szent István-bazilikában szentelte püspökké Erdő Péter bíboros. 2003-tól 2014-ig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága igazgatója, 2008. augusztus 1-től haláláig a Szent István-bazilika plébánosa volt.

Snell György püspök
Snell György püspök
Fotó: Merényi Zita