Pápai szentmise – pápai jelvények

Fotó: Vatican News

A pápalátogatás egyes világi és liturgikus programelemei során visszatérően találkozhatunk az egyházfő sajátos jelvényeivel, amelyek megjelenítik Péter utódának hivatalát és küldetését az Egyházban. Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő írása a pápai jelvényekről.

Manapság a római pápa liturgikus viselete immár nem sokban különbözik a püspökökétől. A liturgikus időszaknak megfelelő színű miseruha felett a pápai pallium jelzi, hogy az egyetemes Egyház legfőbb pásztora celebrálja a szertartást. (A Katolikus lexikon szerint: Kb. 3 ujjnyi széles, fehér gyapjúszalag, melyet a vállra helyezve viselnek. Átlósan elhelyezve 4 fekete kereszt van beleszőve. Elöl és hátul a körszalaghoz rövidebb szalagrészt illesztenek, melyet szintén egy-egy kereszt díszít – A szerk.) A püspöksüveg Ferenc pápa esetében vagy a saját „kedvenc” darabja, vagy – például a pápalátogatásokon – az alkalomra készül. Az utóbbi időben azonban – meggyengült egészsége miatt – Ferenc pápa nem maga celebrálja a szentmisét, hanem trónjától kapcsolódik be, prezideál a szertartás során. Ilyenkor pedig nem miseruhát, hanem piviálét visel, amelyre viszont nem veszi fel a palliumot. A pallium a pápa saját liturgikus viseletének számít a 4. század óta. Legfőbb pásztori küldetését és kormányzati hatalmát jelképezi. A 6. század óta a metropoliták is megkapják az Apostoli Székkel való szorosabb közösségük és egyházkormányzati hatalmuk különleges jeleként.

A pápa pásztorbotja a ferula, amely nem kampós végű, mint a püspököké, hanem egyenlő szárú keresztben végződik. Modernkori használatát VI. Pál pápa újította fel, amikor lemondott számos más pápai jelvényről. Több változata is van, amiket Ferenc pápa gyakran váltakozva használ. Talán a legismertebb az enyhén előrehajló ezüstfeszületet formázó ferula, amelyet Lello Scorzelli készített az 1970-es évek elején. VI. Pál óta leginkább ezt használják, bár XVI. Benedek és Ferenc pápa is olykor a Szent Péter Körtől kapott arany ferulát veszi elő.

A szertartásokon, illetve találkozókon (kihallgatásokon) a pápa díszesebb, kiemelkedő ülőalkalmatosságot használ, amelyet hagyományosan trónszéknek neveznek. Funkciójában nem sokban különbözik a püspök székétől, és a pápát Róma püspökeként megillető liturgikus szék, azaz katedra a saját székesegyházában, a Lateráni Szent János-bazilikában található. A másutt végzett szertartások alkalmával mozdítható trónt használ. A kihallgatásokon használt trón többféle lehet az alkalom és a helyszín függvényében: az egyszerű karosszéktől a pápai palotában álló márványtrónuson át a lépcsős emelvényen elhelyezett trónszékig. A pápalátogatások során rendszerint helyben készül akár több trónszék is a pápa számára, amelyekre azután a helyi egyház féltve őrzött kincseként tekintenek.

Régen a pápai hordszék nem csupán méltóságjelvény volt, de praktikus funkciót is ellátott: az idős pápa mozgását segítette, és a tömeg fölé emelve őt mind biztonságát, mind láthatóságát is szolgálta. II. János Pál pápa óta nem használatos a hordszék, amelynek szerepét nagyrészt átvette a hasonló célokat szolgáló pápamobil, amelyet Magyarországon is láthattunk. Az időskorában nehezen járó II. János Pál, majd XVI. Benedek a Szent Péter-bazilikában külön erre a célra készített mozgó emelvényt használt a bevonuláskor, azonban Ferenc pápa az egyszerű kerekesszék használatát választotta.

A pápai címer sok helyütt visszaköszön az egyházfő környezetében, ruházatán, vagy használati tárgyain. XVI. Benedek óta a pápai címert is egyszerű püspöksüveg koronázza, amely eredetileg kizárólagos pápai fejdísz volt, csak a 12. századtól vált a püspökök viseletének részévé. A pápa jelvényei közé tartozik az a domborműves aranygyűrű, amely hagyományosan Szent Péter apostolt ábrázolja, amint eredeti foglalkozását, a halászatot gyakorolja. Innen ered elnevezése: halászgyűrű – ami Péter apostol meghívásának evangéliumi jelenetére utal („emberek halászává teszlek” – Mk 1,17); a 13. század óta ismert és eredetileg személyes leveleinek lepecsételésére használta. Péteri szolgálatának megkezdésekor a camerlengo bíboros húzza a pápa ujjára, halálakor pedig szintén a camerlengo gondoskodik annak megsemmisítéséről. Ezt a pápai jelvényt illetik csókkal tiszteletük jeleként azok, akik a pápa elé járulhatnak egy rövid találkozás – az úgynevezett gyűrűcsók – erejéig. A pápának és a Szentszéknek a 13–14. század óta hivatalos jelvénye az egymást átlósan keresztező két kulcs, felettük a régi pápai koronával, a tiarával, amely megjelenik a pápai zászlón, érmeken, illetve címere mögött. A kulcsok az oldás és kötés hatalmát, azaz Péter utóda joghatóságának teljességét szimbolizálják (vö. Mt 16,19). A pápai zászló négyzet alakú és függőlegesen osztott. A rúdhoz közelebbi része sárga (arany), a másik pedig fehér (ezüst), ez utóbbinak közepét díszíti a pápai jelvény. Mai formáját IX. Piusz idején nyerte el, és az 1929-es lateráni szerződés óta a Vatikánvárosi Állam nemzetközileg elismert hivatalos zászlaja is.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Vatican News